Mogyoró – Menedék
  • Nèv: Csöpike / 805
  • Neme: ♂ (kast.)
  • Szül.dátum: 20.02.2020
  • Keverek: mix
  • Méret ca.: 30 cm

Gazdám kölyökként talált az utcán, de mivel sajnos nem volt fiatal eljött az a nap amikor már nem volt többé. Napok teltek el, mikorra a szomszédok rájöttek hogy be vagyok zárva a lakásban. A menhelyi dolgozók jöttek el értem, de mivel soha senkivel nem volt kontaktom, féltem tőlük és az adott helyzettől. Nem akartam még a közelükbe menni mert féltem, de aztán megadtam magam és megbírtak fogni. Mikor idekerültem nagyon féltem, és próbáltam védeni magam, ami azt jelentette nem voltam teljesen szocializált. De idővel és a sok türelemmel megadtam magam, most már kint játszhatok a társaimmal, és kezdem megszeretni az embereket is. Eleinte az új helyzetektől megvagyok ijedve, de ha rájövök rövid időn belül hogy nincs baj akkor szépen lassan oldódom, és lehet simogatni, sőt már fel is tudnak venni kézbe. Pórázon még nem igazán tudok menni, de az eddig elértek után ahoz is kell kis türelem kell és azt is megfogom tanulni. Várom azt a gazdit vagy családot akinek van türelme ahoz hogy megtanuljam a beilleszkedés , mert ha azon túl vagyok nagyszerű társra lelnek bennem, mert akit megszokom azt egyúttal meg is szeretem, és ragaszkodom hozzájuk.

Cookies make it easier for us to provide you with our services. With the usage of our services you permit us to use cookies. Weitere Informationen

The cookie settings on this website are set to "Allow cookies" to provide the best browsing experience. If you use this website without changing the cookie settings or clicking "Accept", you agree.

Schließen