Mogyoró – Menedék

Testvéremmel még kölyök korunkban kerältünk a gazdánkhoz. Sokat dolgozott, mi mindig magunk voltunk, sajnos nem értünk el ránk ideje, nem foglalkozunk velünk, nem volt ideje tanítgatni bennünket. Éltük a saját kis életünket. Azt hittük, hogy nekünk szabad az utcára kimenni és ott szaladgálni naphosszat. Legtöbbször haza találtunk mi, mivel a hasunk haza húzott bennünket. De volt olyan is, hogy valaki megtalált és úgy szóltak a gazdinak, hogy jöjjön értünk. Egyszer, de túl messzire mentünk. Sehogy sem találtunk haza. Szerencsére állatbarátok észrevettek bennünket és segítettek. Szóltak az Állatotthon dolgozóinak. Ők eljöttek értünk. Mivel chipesek voltunk, értesítették a gazdánkat.

De jött a lesújtó döntés. Ő lemond rólunk, mert mindig megszökünk, ő már nem tudja a kerítést többet megcsinálni, nem kell neki. Az azért nem jutott eszébe, ha foglalkozna velünk akkor nem lógtunk volna meg mindig.

Embercentrikusak vagyunk, mindenre figyelünk, szeretnénk mindent megtanulni. Fajtársainkkal kompibilisek vagyunk. Pórázon kicsit tudunk sétálni, de igyekszünk ezt is megtanulni, hogy tökéletes legyen.

Olyan nagyon szeretnénk valakihez tartozni!

Tele energiával várjuk a gazdik jelentkezését, hogy valakiknek a szemefényei lehessünk!