12 évig őriztem a gazdám házát, de gazdámnak elkellett menni oda ahova én nem kisérhettem el.
Szomorúan őriztem tovább a házat, de egyszer eljött az a nap amikor el kellett jönnnöm, onnan ahol boldog voltam.
Ekkor teljesen összeomlottam, tudtam hogy oda már nincs visszaút, úgy éreztem minden elveszett. De mostani gondozóim nem hagytak magamra, küzdöttek értem, sőt egy doktor néni is nagyon aggódott értem.
Mára már nem bánom, hogy nem hagytak magamra. Visszaadták a hitemet, és mostmár élni akarok.
Fajtársaimmal kompatibilis vagyok, pórázon nem nagyon tudok sétálni de megtanulom én azt is. Csendes, nyugodt kutya vagyok, embercentrikus.
Bízom benne, hogy öreg korom ellenére lesz még új gazdim és lesz még néhány együtt töltött szép évünk.